KISPÁL MÁRTON – 1962–2007

forrás: freepik.com

A Szófa irodalmi pályázatára leadott munka, 2022

Kulcsszavak: mitológia, hajsza, iszap

Olvasási idő: 3 perc

Lábnyomokat követek. Elmosódó foltok a Duna-part iszapjában, apróbbak a vártnál.

Ez a hajsza negyedik napja, a szemem le-lecsukódik. Szívem szerint ledőlnék, ám amikor a nyomok sziklák árnyékába vezetnek, meghallom a sírást.

Egy csapásra feleszmélek, a hideg a gerincemen zongorázik. Bevetem magam egy szikla mögé. Biztos ő az, a célpontom. A neve Medúza.

Csak idén ő a tizedik, akit felkutattam. Az előző héten találkoztam Amszettel, Minótaurusszal és Csu-zsunggal – lehengerlő figurák, bőven megérik az évezredes hírnevüket. Örömmel vállalták, hogy lefotózzam őket.

Persze akadt nagyobb fogásom is, két éve magával Karóbahúzó Vladdal vacsoráztam törcsvári kastélyában – és kijelenthetem, hogy élőben ijesztőbb és udvariasabb, mint amilyennek a pletykák leírják. Illedelmesen faggatott a céljaimról, és én a tatárbifsztek fölé hajolva előadtam a szokásos szövegem: a küldetésem lényege, hogy felderítsem, a nem mindennapi alakok miként maradnak meg a köztudatban korszakokkal később. Milyen mozzanat vezetett a  međjugorjei látomásokhoz, hogy fognak tekinteni egy csodára évszázadok múltán? Mi kell ahhoz, hogy valaki legendává váljék? Annak idején elég volt burokban vagy foggal születni, az embert rögtön egy polcra tették vámpírokkal, lidércekkel és leprikónokkal. De manapság…?

Előveszem a fényképezőgépem. Medúza a sírásából ítélve méterekre lehet, de nem merek kikukkantani a szikla mögül. Ha meglátom, azonnal kővé válok.

Igen. A nyomozásom megerősítette, hogy a hellén mítosz ezen része igaz. Óvatosnak kell lennem.

Zsibbadó ujjakkal előtúrok egy fotópapírt a táskámból. Ahogy a filctollat is kézhez veszem, végigfut rajtam a remegés.

– Semmi gond – duruzsolom magamnak –, jó vége lesz.

Felfirkantom a fotópapír sarkába: 1962–2007. A születési évem és a jelen év.

Persze behunyhatnám a szemem, megszólíthatnám Medúzát, de már kevés izgalmat látok a beszélgetésekben. Nem a krónikás lét csinál valakiből legendát. Én lehetnék a folyópart rejtélye. Ki készítette ezt a fotót, ki írta rá a dátumot? Ki szerepel rajta? Jobb hát, ha le se jegyzem a nevem és a történetem. Elég a két évszám.

Elmosolyodok. Olyan lesz, mintha önmagamat hajkurásztam volna.

Betömködöm a fotópapírt a gépbe, nagy levegőt veszek, és kilépek a szikla mögül. Követem a zokogó hangokat, bokáig süllyedek az iszapba.

A legenda szerint azért sír ilyen gyakran Medúza, mert senkije sincs. Elvégre hogyan kötsz barátságot, szerelmet, ha mindenki kővé válik, amint megpillant?

A szél a hajamba túr. Medúza itt van, valamelyik szikla mögött, már a lélegzetvételét is hallom. Az ujjam a kioldógombra téved, készen bármire.

Feltámad a szél, és akkor villanást látok a szemem sarkában.

kispál, márton, novellák, novella, sci-fi, science fiction, fantasy, horror, spekulatív, fikció, szórakoztató, irodalom, író, történetek, regény, magyar író, gabo kiadó, galaktika